Reggel 6 óra 40 perc... csörög a telefonom... fel kellene ébredni. Álmosan nyitom ki két szememet, nagyon nem akaródzik felkelni és suliba menni. Nagy nehezen lerúgom magamról a paplant és kimászok az ágyból. Felkapcsolom a villanyt, majd pedig felhúzom a redőnyt. Amint megláttam, milyen idő van odakünn, azonnal megjött az életkedvem. A narancssárgás színben pompázó napkorong már a templomtorony magasságában járt. Hétágra sütött a nap, a madarak csiripeltek, az üde tavaszi szellő kellemesen fújdogált. Március, vagyis inkább a tavasz első napja. A hőmérő csak -2 fokot mutatott és kint gyönyörű, kora tavaszi időjárás. Nem is lehetett volna ennél szebb tavaszkezdő. Felvettem hát az egy réteggel vékonyabb kabátot, valamit a csizma helyett a bundás tornacipőmet és máris jobb kedvem lett. Amint kiléptem a házból, hatalmasat szippantottam a friss, tavaszi levegőből. Tekintetem azonnal a Várhegy tetőre meredt... milyen jó volna most ott lenni , kifeküdni a sziklára, a puha mohára hajtani fejünket és sütkérezni. Aztán elsétálni a Tengerszemhez, ott leülni arra a hatalmas kőre és csak nézni a körülöttem lévő világot. Igen, jó lenne, de nekem most suliba kellene mennem. -.-"
Hazafelé a buszon utazva is sokszor pillantottam a falut körülölelő hegyecskékre. Szép volt, ahogyan a nap megvilágította a még élettelen tájat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése