2011. március 31., csütörtök

hihi.. bleee

Mert most berohannék az élet hatalmas játékának CÉL nevezetű mezőjére, Rányújtanám a nyelvemet a már ott lévő, keservesen megküzdött emberekre és kiröhögném a mögöttem lévőket.


Sáláálláááá.....


" Kip-kop köveznek
itt van a tavasz! "


Csak dúdolgatok, tengődök, tanulgatok, táncolgatok, körmöt festegetek, öltözködök, egyszóval: lézengek

nem csinálok semmit, élvezem a tavasz adta életenergiát és szabadságot

Igen, talán ez az, amire most a legjobban vágyom.  Szabadság!
 - de most nem arra a szabadságra gondolok, amiért annak idején március idusán harcoltak, vagy ami miatt oly sok költő és író alkotott csudajót -

a-a

Számomra a szabadság ezekben a percekben egészen mást jelent.:

Egy világot, ahol nincs idő, tér, távolság, korlátok....
Ahol kedvemre szaladgálhatok a réten Velük vidáman énekelgetve.. bárhol bármikor... amikor csak kedvem szottyan hozzá. Ó, de jó is lenne.

Egy picit játszok a képzeletemmel, álmélkodom majd egész este. :)

2011. március 29., kedd

Mikor lesz már nyár?

Nincs suli, tanulás, fáradtság, nemalvás, unalom, hideg, és még párszor tanulás, tanulás tanulás!!!

Van pihenés, bulik, barátok, szerelem, idő, boldogság, fagyi, 30-40 fok, meleg, hőség, strand, toppok és rövidgatyák, lenge ruhák, szoknyák.....



Nyár! Akarlak, hiányzol, szeretlek, kellesz,
 de ha végre megkaplak SOHA el nem mehetsz!


érted? :-)




remélem világos. 


;)

mert ez egy ilyen este :D


itt ülök kikenten, 6 kilo festékkel a szememen, számon, 170 fokon vasalt hajjal.  Igen, néha kell! :) Tipikus mai csajszinak lenni is kell! - na nem tl gyakran - de nem maradhat ki. 

Tavasz.. nem sokat segítesz rajtam

Csodás, kora tavaszi időjárás...

Mégsem érzem magam tűzről pattantnak, élettel telinek vagy netalántán  boldognak. Tavaszi fáradtság.. Igen, azt hiszem ebben a két szóban bujkál a megoldás. Pedig ma meglehetősen jó napom volt. Most kipróbálom azt, amit már régen szerettem volna, hogyan tudom leírni kicsit érdekesen egy átlagos napomat. Remélem, sikerrel járok....



Furcsa álmom volt az éjjel, amit nem szeretnék részletezni.
6.40 - csipog az óra, kelt a telefonom. Fáradt vagyok. Álmosan kecmergek ki az ágyból, majd felhúzom a redőnyt. Odakinn csodálatos időjárás fogad. Most, hogy levágtuk az ablakom előtt ágaskodó fa felsőbb gallyait, tökéletes rálátást nyertem az egyik kedvenc helyünkre: Kincsem tető. Igen, ott, fenn a domb tetején, ragyogó napsütésben áll egy öreg kastély, ami fogalmam sincs kié lehet, vagy hogy miért építették. De egyet tudok, most ott áll, és vár minket. ( a többes szám használata az én lilaruhás hölgyikém miatt van, hiszen ez a MI törzshelyünk, amit szeretnénk majd Velük is megosztani ) Igen, minden egyes percben hatalmasat kiált, hogy - Héj, emberek! Valaki nem látogatna meg, hiszen annyi csodát rejtek!
Szeretünk oda felsétálni, hiszen a domb csúcsáról lenézve a völgybe mintha meseország legkisebb falucskája tárulna elénk. Álomvilág. Kár, hogy a valóságban ez nem így van. - na de térjünk vissza a reggelemhez.
Gyorsan felkaptam magamra az egyik kedvenc szürke-kockás nadrágomat, egy fekete hosszúujjút, rá pedig egy szintén fekete kapucnis, cipzáros felsőt. Milyen egyhangú öltözet. Sebaj, legalább tükrözi aznapi hangulatomat. Ezután következett a szokásos reggeli tevékenységek többi pontja, majd sebesen felhúztam az én legkedvencebb Tisza cipőmet és már szaladtam is kifelé. Beültem a kocsiba és útnak eredtünk Sárospatak felé. A nap egész úton a szemembe világított, aminek most kifejezetten örültem, legalább a szemizmaim bemelegedtek a következő, unalmas időkre. Időben beértem a suliba. Leraktam batyumat a 13-as terembe és első dolgom a reggeli volt. Otthon ugyanis sosincs rá időm ( inkább addig alszok ) és farkas éhes voltam. Egykedvűen hallgattam a különböző részekre szakadt osztályom duruzsolását, aztán pedig kimostam a szivacsot. Bejött az osztályfőnök és kezdetét vette a reggeli áhítat. Már nem tudom, miről prédikáltak, de biztos jó lehetett.

 Jelentettem, leültünk, majd kezdetét vette a matek óra. Szörnyen hosszúnak éreztem ezt a 45 percet, alig vártam, hogy Elvira néni meghúzza a harangot. Ez bekövetkezett és átballagtunk a 9-es terembe.

 Angol óra.... szeretem az idegen nyelvet, de nálunk az angol óra dögunalom. Kikaptuk a szódogát, hibátlan. Ó, mily meglepő. -.-" ( nyugi, nem vagyok ilyen beképzelt, csak hát azért a zöldségek-gyümölcsök témakörből 4-esnél rosszabbat írni már művészet - pár osztálytársamnak mégis sikerült ) Kivételesen a második óra most jó hangulatot vett. Ennek előzménye: Ádám kérdezősködése a szünet alatt a menstruációról és a tamponokról. áh. -.-" vadbarom. Ennek fényében a téma órán is folytatódott, sőt még jöttek hozzá a tanárnőhöz szóló szokásos,  agyzsibbasztó beszólásai, amin mi jókat kacagunk. Hamar elment az óra, alig csináltunk valamit.

Csengetéskor felmentünk a második emeletre, kémia óra következett. Szeretem a kémiát, középszintű, illetve emelt szintű érettségi feladatokkal foglalatoskodtunk ( csak hogy tiszta legyen, emelt biosz-kémián vagyok ). Végigásítoztam ezt az órát is.

Ujujj, vallás. Dolgozat Jézus példabeszédeiből. Ma össze voltunk vonva a rómaiakkal, de ettől függetlenül még írtunk. Jól megtanultam, feldolgoztam az anyagot, hiszen rendkívül okos gondolatokat tartalmaztak, tehát rengeteget körmöltem. Aztán amikor már a pap ( aki történetesen a mi 'drága' Ádám osztálytársunk apucija ) megelégelte, hogy többet írok, mint amennyit ő a füzetbe lediktált, elvette a papíromat, majd ráfirkantott egy 5-öst.

Lebicegtünk ismét a földszintre, nyelvtan órára. Az se volt különb, mint általában, mindent én olvasok a könyvből. A tanító már csak így becézget, " a 9.H osztály magyar hangja". Írtunk a füzetbe, beszélgettünk.. szokásos...

A rajz óra azonban eltérő volt a megszokott rendszertől, tanárnő kivitt minket a Biblia kertbe, és a természet valamely apró kis csodáját kellett megörökíteni. Azonnal szemet vetettem a fa alatt ékeskedő ibolyákra és megörökítettem néhány szálat. Jól sikerült, Fanninak is segítettem a rajzolásban. Pár diáktársam elcsodálkozott a rajzomon, bár én semmi különlegest nem láttam benne.

Biosz órán valahogy nem tudok unatkozni. Annyira érdekel, annyira szeretem ezt a tantárgyat, hogy még a legunalmasabb órák is nálam a nap fénypontját jelentik. Ez ma sem volt másképpen, a harasztokat tanultuk.


14.30 - kicsengő - VÉGRE- , aznapi óráim vége. Rohantunk kajálni, majd pedig a védőnői rendelőbe csecsemőgondozási tanfolyamra. Versenyre készülünk, ma a fürdetést vettük át. Jó volt... Fél négy fele végeztünk. Négyig még benézek pár üzletbe, gondoltam.  Hát... elég nagy rohanás lett belőle. Csak elértem a négyes vonatot. Az állomáson találkoztam egyik barátnőmmel, vele utaztam haza. Unottan, mai napomról elmélkedve sétáltam haza a buszmegállóból., amikor pár lépésre a kapunktól furcsa állathangra lettem figyelmes. Mi ez? Szarvasbőgés? ( :O ) Körülnéztem, majd megpillantottam a szomszéd kapuban álló két srácot, akik addigra már hangosan kacagtak. Beni volt az, az én egyik legjobb fiúbarátom a szomszédom, Balázs társaságában, akit szintén nagyon szívlelek ( ennek oka: kb. 4 éves korunkig sülve-főve együtt játszottunk a hátsó udvarban kocsik és gumironcsok alatt bujkálva ). Mosolyogva odasiettem hozzájuk és hatalmas ölelést kaptam Bencétől, aminek nagyon örültem. Hallgattam ökörködésüket, jókat vihorászva rajtuk, majd pár perc múlva hazajöttem. Kicsit felvidítottak, azt hiszem...





és persze most várom a kommenteket, véleményeket. :)

meghízott önérzet

2011. március 28., hétfő

Fontos, hogy a döntéseidet te magad hozd meg! Ne hagyd, hogy mások befolyásoljanak. Soha!

Ha rosszul döntesz, pofára esel... Na és? Tanulsz belőle. Lehetséges, hogy szenvedni fogsz, de akkor legalább elmondhatod: Igen, én akartam így. ( és mellesleg másokat sem hibáztathatsz, csak saját magadat. Ezáltal megismered magadat, önkritikát alkotsz, ami fontos egy ember számára.)

Sokkal rosszabb, ha valamit elcseszel azért, mert a másik belédtuszmákolta a saját igazát. Akkor aztán sírhatsz: Elcsesztem, de NEM ÉN akartam így. Mégis így lett..


---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Nem tudom, honnan jöttek az előző gondolatok, de nekem tetszenek. :)

Mégegyszer boldog szülinapot drága Angyalszárnyú Kígyóbűvölőm! Igazán szeretlek, drága! :*




Ma, az óraátállítás miatt (+ volt éjfélkor egy manőverem is xD ) elég fáradtan ébredtem. Felhúztam a redőnyt, és az időjárást figyelvén nemhogy még suliba menni se volt kedvem, de még élni sem! Unottan indultam hát útnak.

2011. március 27., vasárnap

Púder tükörtánc

Pár legszebb sor az én legkedvencebb bandámtól:







A fejjel lefelé világ aszfalt mennyország.


Egy hiába repült sólyom súlytalan ólma.


világból innen, a túlsó világba
üzennek lelkek ők is csak kalandra vágynak.



Nem mindig ugyanaz a széles
Vásznú álom mászik reggel a kis tévében rá a képre.
Mert olyan is van, hogy én gondoltam tejszínhabot a kakaóba,
te meg ütöttél a sóval, rakjuk be még a mikróba

2011. március 26., szombat

IFIn nem volt semmi... semmi, amit le kellene írnom, vagy amin gondolkodnom kéne.

Ma igazából átlagos napom volt. Elhívtam két fiút hozzánk, az egyik közülük Ő volt. Hirtelen, meggondolatlanul nyomtam el azt az sms-t, miután már többször írta h nem jösztök el? nem jösztök el?
Rájöttem, hoppá, nem ez lenne a megfelelő alkalom.

 Apa áll az utcán a fa tetején egy fűrésszel a kezében, anya hordja hátra az óriási gallyakat, én meg gereblyézem az apróbb ágakat igencsak falusi öltözetben. Ha abban a pillanatban begurultak volna a házunk elé, szerintem elfutottam volna a hátsó udvarba és bezárkóztam volna a kutyaólba. -.-"  Igen, biztosan ezt tettem volna...


Azonkívül tanultam látástól vakulásig. -.-"



???


azt a fotót az állatkertben készítettem és jó nagyot néztem rajta

2011. március 25., péntek

büszkefejes *.*

Szörnyen ritkán jön el ez a pillanat, de BÜSZKE VAGYOK MAGAMRA!

Végre elkészítettem életem első olyan fotóit magamról, amelyek már az én jelenségemben is megállják a helyüket. Végre ezt mondhattam? IGEN! EZ ÉN VAGYOK!

Parancsoljatok drágáim:











 néhányat szerkeszteni fogok, de máris szaladnom kell gyógytornára. Egyenlőre ezek. :) tudom-tudom, nem egy nagy valami, de nekem számít!
Azt hiszem, már nem félek annyira. Azt nem mondom, hogy úgy fogok belépni az ajtón, mint egy átlagos pénteki estén... Lehet, hogy soha nem léphetek már úgy be?



Örülök a tavaszi napsütésnek. Végre! Oly régen vártam már a melegre. Minden egyes nappal közelebb vagyunk a nyárhoz. Nagyon várom már. Ez éven biztos nem lesznek unalommal teli napjaim. Terveim szerint alig leszek itthon, be vagyok táblázva. :) Nyaram teljes részét Velük szeretném tölteni. Tudom, hogy ez lehetetlen, de minél többet VELÜK VELÜK VELÜK!




Huhúú! :) Refirkás lettem. A gimi suliújsága tagtoborzó teaházat szervezett, én pedig egyik osztálytársam kíséretében bátorkodtam elmenni oda. Jó volt, hiszen hivatalosan is a Tudomány rovat egyik szerkesztője lettem. *.* talán év eleje óta vártam erre az alkalomra, mert tudom, ha most beléptem, 12. év elejéig nincs megállás! Legalábbis remélem. :) Fogalmam sincs, miről írom meg életem első újságcikkét, de valami ütőset szeretnék. remélem megfelelek a feladatnak.


Jajaja! Csak hogy ne legyek még eléggé leterhelve, beléptem a sulink Musical csapatába is.

Zajlik az élet.  

2011. március 24., csütörtök

Rettegek a péntek estétől....

Ennek oka: IFI
Az ott jelenlévő "barátaim" hamis képet gyártottak rólam pár jóízű pletykának köszönhetően. ( ami mellesleg nem alaptalan, de nem úgy történt, ahogyan ők azt hiszik ) A holnap este folyamán kis társaságunk három csoportra fog bomlani...:

Lesz a " Leitták magukat!!! Alkeszok! Bűnösök! Hazugok! Nem való ide! " csapat, aztán lesz a " passzívak vagyunk, nem tudunk semmit" csapat, és leszek ÉN. ( a nagybetűvel nem magamat akartam hangsúlyozni, hanem az egyedüliséget) Igen, egyedül maradtam. Nem lesz ott senki, hogy alátámassza az igazamat, vagy hogy esetleg megvédjen. Mer igenis csatázni fogunk, hatalmas szópárbajokban fognak engem kicsinálni. Nem szeretném, hogy sírva kelljen kirohannom a foglalkozásról. ( pedig megvan rá az esély -.-" ) És ami számomra a legsúlyosabb problémát jelenti, a vezetőnk, a leghatalmasabb erő az első csapatban van. Valamint, csak hogy még nehezebb legyen a dolgom, a másik két legbefolyásosabb, legerősebb személyiség is ellenem lesz. Rémséges estének nézhetek elébe. Ki fognak csinálni! Egyedül nem érek semmit ellenük. Igazán semmit...  Soha nem voltam egy kőkemény, erős lány, aki mindig győz. Soha! És ez most sem lesz másképpen... Gyenge vagyok. Nem minden irányból, de ahova most ők a kardjukat döfik majd, az  a részem megalázóan gyenge.




Legtöbb ember erre  ezzel jön: Akkor meg mi a francnak mész el? Minek teszed ki magad ekkora megaláztatásnak?


Talán erre én sem tudom a megfelelő választ. Általában nyuszi vagyok. Lehetséges, hogy nincs egy erős jellemem, de mindigis a nehezebb utat választottam, Szembe kell szállnom velük, nem menekülhetek el a hibáim elől. Nem követtem el óriási baklövéseket, de nem vagyok bűntelen. Sohasem voltam, és sohasem leszek az. Ezért vagyok én is ember!






Teljesen biztos, hogy más emberként fogok kijönni az ajtón IFI után. Lehet, hogy egy megalázott, könnyeivel küszködő, belül majd összeszakadó, szívében hatalmas, véres sebbel tátongó lányka leszek. De az is lehet, hogy bár könnyes szemmel, de erősebb szívvel és lélekkel hagyom el a társaságot. 


2011. március 23., szerda

Ördög/angyal???

Azt hiszem, már tudom milyen érzés az a bizonyos:


" olyan depi vagyok, mingyá' öngyi leszek "



Valakik szörnyen csalódtak bennem, de csak pletyka alapján ítéltek meg engem. Utálnak, gyűlölnek, mérgesek rám/ránk. Akkora bűnt követtem volna el? :/

Nem vagyok ártatlan, sohasem mondtam, hogy az lennék. Nem csináltam akkora butaságokat sem, mégsem tudom, most az élet kategóriájában a rossz vagy a jó helyet foglalom e el. Bizonyos emberek szemében ( akiket mellesleg szívlelek -.-" ) egy rémséges ember vagyok tele bűnnel. ------ HOPPÁ! Igen, most jött volna a másik példa.... de nincsen. :( Ó jaj! Tényleg ennyire megváltoztam volna? Valóban engedtem a kisördög csábításának és beleléptem abba a bizonyos csapdába? De mit tettem?




Héj, valaki rúgjon már seggbe, hogy elessek és a kőkemény aszfaltba bekoppintsam a fejemet! Pár vércsepp folyjon ki a hideg kőre, jelezvén : ott jártam (!) és nagyot estem....

2011. március 22., kedd

Szörnyű napom volt...


Igen, kimondom, b*sz a bűntudat, amit keltettek bennem, csak nem tudom, hogy miért. Nem követtem el akkora hibákat, mint mások, nem voltam részeg azon a bizonyos szombat esti bulin, amin annyi minden történt. Mégis bánt valami. Fogalmam sincs, mi történik körülöttem. nem tudom, kinek van igaza. Kinek az oldalára kéne pártolnom? Senkinek, igen ez lesz a megoldás. Én nem ítélek el senkit, azért mert nem úgy viselkedett, ahogyan kellett volna.

2011. március 18., péntek

MIÉRT NEM LEHET CSAK EGYSZER (!) EGY ÉVBEN MINDEN ÚGY, AHOGYAN ÉN SZERETNÉM???

2011. március 17., csütörtök

IGEN!
wááá

Megengedte. ott leszünk, itt lesznek, eljönnek, bulizunk, nevetünk, örülünk, ünneplünk.... stb...


Olyan jó!

Köszönöm Beni és Kucsiii ... tényleg! :)
Tegnap életem eddigi legboldogabb szülinapjában volt részem...

Köszönöm drágáim!

Amikor megláttam Emit a folyosón, elhajítottam a táskámat és azonnal odarohantam hozzá. Tudtam, hogy Bija az első, de nem érdekelt, jó szorosan átöleltem az én angyalszárnyú kígyóbűvölőmet. Az örömömet Bládíí mosolya és röhögése fokozta. Olyan rég nem láttam már őket... Csenimnek is nagyon örültem, mint mindig. :) Most is elcsodálkoztam varázslatos kisugárzásában.

Direkt a végére hagytam ŐT. Aranyos volt, amint átnyújtotta nekem a csokit és hozzátette: majd még kapsz valamit, de még nincsen kész ( :O ??? ) Nagyon örültem neki. Talán sohasem volt még ilyen jó tánc után átölelni. Ahogy Bija mondta a sok hülyeséget, amiket csinálok/ másoknak nem hagyok csinálni  a TŐLE kapott ajándékokkal, csak nevetett, én pedig beletemettem arcomat fekete bőrkabátjába. Jó nagyot szippantottam az illatából, elraktározva azt ínségesebb időkre is, majd pedig még jobban odabújtam hozzá. Abban a pillanatban azt éreztem, SOHA NEM AKAROK INNEN ELMOZDULNI!
Esős, tavaszi reggelre ébredtünk.  Semmi kedvem nem volt felkelni, majd pedig ismét suliba menni. Már a második óra után úgy éreztem, mintha délután 3 óra lenne. Az állomáshoz természetesen futottunk ( egyre gyakrabban :/ ) és közben jól eláztunk. Az első üres kabinba beültünk, ami nem volt a legjobb ötlet. Az ablakot ugyanis nem lehetett felhúzni, így végig vágott be az eső, ahogyan a vonat egyre gyorsabban zakatolt a síneken. Majd meg fagytunk, de Szintussal és Lajossal utaztam, így röhejes volt az egész. :D

A buszon mindig zsúfoltság van. Miközben türelmesen vártam ki a soromat a jegypénztár előtt, egy lány táskája nem volt behúzva, így bepillantást nyertem füzetei közé. Olvasgattam egy pár mondatot, de aztán megvettem a jegyet. Leültem, és egy idős hölgyre lettem figyelmes. Akaratlanul is bámulni kezdtem....



Hosszú ősz haja kontyba volt felfogva, pár hajtűvel megerősítve. Barna, csaknem földig érő szövetkabátot viselt, fekete sállal a nyakában. ( a cipőjét, mivel ülő helyzetben volt a buszon, nem sikerült megfigyelnem ) Ráncos arca hatalmas, barna szemekkel párosult kemény arcvonásai mellett. Mintha ismerős lett volna ez az arc. Fogalmam sincs, találkoztam e már valaha ezzel a nénivel, aki fürkésző pillantásokat vetett az előtte ülő, vihorászó lányok felé. Különös. Megjegyeztem...







Csupán egy valami tart életben a mai nap, nemsokára indulunk Adélhoz. Le kell tárgyalni a buli helyszínét, amit már oly régen szeretnék megrendezni.   Félek, hogy nem fog beleegyezni, hogy nála tartsuk meg az összejövetelt. Abba én belehalok, hiszen nincs más lehetséges terv, ugrik az egész. Meg kell, hogy engedje! Kérem!

2011. március 16., szerda

Sajnálom, hogy tegnap csupán egy mondatot sikerült alkotnom, de nem volt több lélekenergiám. Ennyit tudtam bepötyögni, ezt is csak keservesen. Nem mentünk el Erdélybe. Olvad a hó, a sípálya szélénél kisebb patakokban folyik le az olvadt hólé. Nem pancsolni szeretnénk, hanem sízni. Meg aztán síverseny is lesz, tele lesz minden emberekkel. Nem az a nyugodt, kikapcsolódós, pihenős környezet várt volna ránk. Lényegében nem is akartam igazán menni. Pakolás, utazás, lemaradás az osztálykirándulásról, szülinapomról, táncról.... Sajnáltam ezeket a dolgokat, de amint kiderült, hogy nem megyünk sehova, ezek rögtön megváltoztak.  Amint anyáék bejelentették, hogy itthon maradunk, akaratlanul is elhullajtottam egy könnycseppet. Akkor jöttem rá igazán, mit is hagyok ki. A havas fenyőfák, a friss hegyi levegő, a finom forrócsoki, a mesés napsütés a hegycsúcson, meredek pályákon való lesiklás és mindeközben kikapcsolódás. Elmarad, nem fog megtörténni ezen kellemes dolgok sorozata. Itthon maradunk, minden délutánomat a könyvek felett töltve.

Azt hiszem, abban a percben összetörtem. Egyre csak az Ismerős Arcok egyik legszebb számát dúdolgattam... : Erdélybe akarok menni!!!!!!! :( Brühühüm....


Túl sok volt nekem ez arra napra. Magammal belső háborút vívtam, nem tudván, mit szeretnék. Csalódások értek, megtudtam hogy Ő nem önszántából jött fel hozzám skype-ra. Az én lilaruhás hölgyem szólt neki, hogy HAHÓÓÓ! ÉSZNÉL VAGY TE FIÚÚ???

Igen ez történt, akármennyire is fáj, ez van. Elfelejtett aznap ( vagyis péntek délutántól! ) és ez szörnyen rosszul esett. Ugyanakkor az én lilaruhás hölgyem is a szemebe hazudott, mert á ő nem szólt Vikinek.. Ja, persze. Mondjuk ő csak nem akart engem mégjobban összetörni, nem akarta, hogy az utolsó seggberúgást megkapjam aznap. Megkímélt még egy hatalmas csalódástól, és talán én is ezt tettem volna a helyébe. Köszi Bija! :) Ja, és köszi azt a hegyremászkálós, újra 5 évvel fiatalabb vagyok érzéses délutánt. Jó volt, tényleg, szükségem volt már rá.

És tegnap este valahogy nem vártam a szülinapomat. Igen, ma vagyok 15 éves. :) Juhéééj. Nem örülök neki igazán, de segáz. Még egy évvel közelebb vagyok a halálhoz, de közelebb a 18hoz is, amit már azért várok. ;)   Ma az osztályom aranyos volt, amikor dél tájba mondtam, hogy emberek, ma szülinapom van és rohantak a büfébe csokit venni. Aztán reggel kaptam Danitól is egy sms-t : Remek a hangulatom, tom tom ... ma van a szülinapom..pom..pom..pom . :D jól esett. Meg persze mindenki, aki gondolt rám. Ja, reggel izgalmas kalandban volt részem. Suliba menet a 37es számú főút Zsadányi bekötőútjánál lerobbantunk. 40 perc után csak bekerültem, kis késéssel. Én végignevettem az egészet... :P

2011. március 15., kedd

Nem megyünk Erdélybe!!!

2011. március 14., hétfő

Izgatott vagyok, nemsokára megyünk Kiss Ádámra és Trabarnára. Jujjj de jó lesz! :)
Jókat fogunk nevetni....

megpróbálom elfeledni az összes kételyemet VELE és magammal kapcsolatban.

Mindig ezt csinálom!

"Elmerengve, ténferegve
 Elbújok az életembe!"




Szánalmas, milyen beszari tudok lenni. 
Sohasem fogok tudni a sarkamra állni? :(

csak úgy

Tegnap voltam kinn a faluba deszkázni.

( milyen jól hangzik *.* )

Nem megy valami jól :D


Köszi BENI a támogatást




Ja, és itt a lepke is amit sikerült lekapni. :



Törött szárnyú lepkécském

Megőrültem??? -.-"

Eszébejutottam és rámírt este. 20  perc erejéig beszélgettünk, de valahogy mégsem éreztem teljesen jól magam. Örültem neki. A beszélgetés a részéről telis-tele volt vigyorgós fejekkel, ami rá vall. Boldog volt. Nem tudja, hogy mit szeretnék neki mondani. Magam sem tudom. Nem fogok vele szakítani, ez teljesen biztos, hiszen SZERETEM!

Azt hiszem, ez az egyetlen dolog, amiben ma reggel biztos vagyok ezzel kapcsolatban. Nem hagyhatom annyiban a tegnapi érzéseimet, mert újra és újra előjön majd, és egyre rosszabb lesz. Meg kellene neki mondanom, hogy van bennem egy ilyen dolog. De milyen dolog?

Már teljesen hülye vagyok. Ez a második dolog, ami biztos.

2011. március 13., vasárnap




És csak várom, hogy abbahagyja a kockulást és feljöjjön skype-ra. Várom, hogy rámírjon és a fél éves évfordulónk alkalmából leírja: szeretlek! 

Félek, hogy ez nem fog megtörténni. 


AKKOR ÉN SÍRVA FAKADOK!

Kételyek között

Igen, tudtam, hogy ez lesz a vége. Nekem nem szabad gondolkodnom. Ezekben a pillanatokban ezernyi hang suttogja a fejemben a következőket:

Szereted, ilyen hülyeség miatt egy fél éves kapcsolatot csak úgy eldobni őrültség!
Nem érzel semmit iránta. Egyszer mindennek vége szakad ( ahogy Ő is fogalmazott ), nem kell az első rendes kapcsolatodat így mellre szívni.
+ még hasonlók

Akkor most mi van???

Tényleg nem tudom. Fogalmam sincs, mi lenne a helyes döntés. Ha szakítok vele, attól félek, másnapra megbánom, majd könnyek között könyöröghetem vissza magam. Neki meg elege lesz belőlem, és otthagy a francba. ( na jó, ezt azért lehet nem -.-" ) Ha pedig átsiklok a probléma felett, újra és újra előjön majd, egyre csak erősödve.

Ez egy porcica a szekrény alatt, amit fel kell takarítani, különben csak tovább növekszik felszedve a többi koszszemcsét. 

Nem, nem fogom szó nélkül hagyni a dolgot. Ebben majdnem annyira biztos vagyok, mint hogy holnap megyek dumaszínházra. :) El akarom hívni.. az lenne a legjobb, ha előtte mindent, ami bennem van a szemébe mondanék. Valószínűleg nem az sülne ki belőle, amit igazán akarok, de haladás lenne. kíváncsi vagyok, milyen képet vágna. Igen, biztosan bolondnak nézne. Őszinte legyek, és is annak nézem magamat....

megszűnni

Fáradtan sétáltam haza két barátommal az ünnepségről. Nagyon jó volt, szép volt a korona. Egész idő alatt ki-be járkáltunk hátul a sekrestyébe, kintről uszítottuk az embereket befelé, szóltunk, hogy rossz a hangosítás, vizet vittünk a napon rosszul levő öreg néniknek. Fárasztó délelőtt volt ez, legszívesebben lepihennék... de hát még csak most kezdődik el a mai nap! Holnap megyek Kiss Ádámra és Trabarnára, ha minden igaz. Jó lesz. :D
A kontaktlencsém egész nap szúrta a szememet, alig láttam az ünnepségen. Ezaz....

Most megyek, kiülök a teraszra, süttetem a hasamat a napon. Közben olvasom Hugh Laurie -  A balek című könyvét és hallgatom Szabó Balázs bandáját.





Az lesz a baj, hogy közben megint gondolkodni fogok. Kezdek újra elbizonytalanodni, és az nem jó....
Pontosan ma van FÉL ÉVE hogy járunk. Bevallom őszintén, nekem néha ez az idő kevesebbnek, néha hosszabbnak tűnik. Van, amikor úgy vélem, még alig ismerem.... nem lehet hat hónapja velem. Van amikor meg ' mintha 1000 éve együtt lennénk' érzések kavarognak bennem. Most olyan semmilyen. Nem tudom. már megint jön a bizonytalankodás. UTÁLOM!
Gyűlölöm ezt az érzést, legszívesebben megszűnnék ilyenkor. Ő is megszűnt létezni a számomra péntek óta, én is vele együtt meg akarok szünni erre az időre. Isten tudja, mikor látom újra. Utálom ezt a 42,5 km-t úgy, ahogyan van.

2011. március 12., szombat

Tekintetmeder

Reggel suliba kellett menni. -.-"
Szinte nem csináltunk egész nap semmit, de azért be kellett menni. Nagyon nem örültem neki. Egy idétlen fiúcska, akivel eddig jókat hülyéskedtünk, ellenem fordult. Vagyis szokása, hogy az embereket kigúnyolja és jókat kacag rajta. De eddig ezt nem velem csinálta. Jó, néha futólag egy egy beszólást megejtett, de nem vettem a szívemre. De könyörgöm, már 2 hete ugyanazt a csúfolódást hallom nap mint nap. Elegem van belőle. Nem akarok többet hozzászólni!

De nem hagytam, hogy a dilis osztálytársam elrontsa a napomat. :) Nagyon jó idő volt, öröm volt kisétálni az állomásra. A vonaton napos helyre ültem, így egész úton élvezhettem arcomon a napsugarak simogató melegségét. Jó volt.

Délután pedig egyik régi osztálytársammal elsétáltunk arra a helyre, ahol talán már fél éve nem fordultunk meg: a patakpartra. Nagyon szerettem oda járni, izgalmasnak találtam ezt a helyet. Felcsigázott, ahogyan egyre közelebb értünk a parthoz, de amint rápillantottam, rögtön elmúlt minden... A fák, a bokrok, a víz, a homok telis tele van szeméttel. Szörnyen néz ki! Egyenesen undorító volt, ahogyan a zacskóktól eltorlaszolt medencében ott sárgállik a hab, ami csupa szennyből áll. Fúj!!

Mi lett itt? :O

Sokat fotóztam, sikerült egy lepkét is lekapni, aminek kifejezetten örültem.

ÉS A HOLNAP....

Holnap nagyszabású ünnepség lesz a faluban, én pedig rendező leszek. Igen, lesz egy cédula a kabátomra tűzve, templomi rendező felirattal. ( büszkefej. Hihi ) Örülök neki, nekünk kellesz igazgatni az embereket, ki hova üljön és mit csináljon. Végre én is tehetek valamit! :) :P

2011. március 11., péntek

EMBEREK!!!







Jól vagyok! :D


Nem, ezt nem csak úgy mondom. Ezt érzem. És komolyan, és tényleg, és maximálisan boldog vagyok!

Most esett le, hogy mesébe illő életem van. Na jó, talán túlzok egy picit, de nincs okom panaszra, az biztos. Szerető családom karja ölel át nap mint nap, ahova JÓ hazatérni. Igaz barátaim vannak, ami drága kincs, meg kell ám becsülni. Meg aztán ott van 'Vikcsi' is, akit nagyon szeretek. :) És az osztályom, valamint az IFIsek.. akiket ma nagyon a szívembe zártam.

Félelmetes, hogy mennyire boldogan jöttem haza IFIről. Fura, hogy azokkal a fiúkkal, akikkel pár éve szinte szóba se álltam, mennyire jól tudok mulatni. Végre érzem, 6 hónap után, hogy befogadtak. Igen, emberszámba vesznek, végre VALAKI vagyok a szemükben. És ez jó... Szeretem őket. Mindenkit szeretek!
Különdíj lett a vége...

Igen, éreztem, hogy az éven nem sikerül majd kalárist szereznem. Tavaly csak mondtam az eredményhirdetés előtt, hogy ' Jaj én úgyse nyerek ' , pedig nagyonis bíztam benne. De az idén.... 2 hónapja kezdtük megtanulni a kötelező táncot, és ez a pszichológiai felmérés is sokat elvett az időnkből. Jól sikerült a tánc, de nem úgy jöttem le a színpadról:

 ' Gyerekek, ez k*rva jó volt, MÉGEGYSZER!! 


Nem... Sajnos nem ilyet éreztem. A fiúk viszont arattak, sok díjat elvittek. :)

Táncverseny után elmentem a régi sulim szavalóversenyére, ahol anno' én is felléptem. Tavaly elvittem az első díjat, leelőzve az én lilaruhás hölgyikémet. De most, annyira jól szavalt....

Ahogyan mondta, mondta és mondta, a hideg futkosott végig a hátamon. Nem lehetett nem odafigyelni arra, amit mond. Felemelő érzés volt. A vers végére azon kaptam magam, elgörnyedve ülök a széken, mint egy kisgyerek, a kezeimet az arcom elé kapva, könnybe szökött szemekkel.

Ahogy verseny után a régi barátaimmal besétáltunk a rajzterem öreg falai közé, megérintettek a régi szép emlékek. Csak csoszogtam a felújított parkettán és leültem velük egy új padra. A régmúlt illatát éreztem. Utoljára ballagásom napján voltam ebben a teremben, mint általános iskolás kisdiák. Ahogyan a volt ofim kiosztotta a kitűnő bizonyítványomat, boldogan léptem ki e teremből a körfolyosóra, onnan pedig ki az udvarra, érezvén:

Szabad vagyok!


Vége az itt töltött éveknek, minden szenvedésnek ezzel a rémséges osztállyal. Új életet kezdhetek egy nagyszabású középiskolában, új osztállyal, új tanárokkal, mindennel.

Ilyen voltam abban a pillanatban, amikor kiléptem régi
iskolámat magam mögött hagyva.
IDÉTLENÜL SZABAD
Abban a percben úgy gondoltam, szívesen visszajönnék ide, mondjuk 1 hónapra. Magam mögött hagyva a Refi óriási épületét és visszajönni ide! Az én kis falumba, a régi általános iskolámba, a régi tanárokkal és a régi osztályommal múlatni az időt, nem tanulva szinte semmit. Igen, ezt tenném, mert már tudom mit jelent az a kifejezés, hogy sokat kell tanulni. 8. osztályban is azt hittem, hogy tudom e pár szónak értelmét, de tévedtem. Hatalmasat tévedtem. Akkor azt gondoltam, a sokat kell tanulni ennyit jelent, mint kettő elkezdeni a tanulást és kb. hatra befejezni, utána pedig csinálni amihez éppen kedvem szottyan. Most ez teljesen másképp van. Jó esetben a hármas vonattal hazadöcögök, eszek, majd leghamarabb négy körül kezdek el tanulni, este kilencig meg sem állva. Utána, ha a szüleim nem bánják, egy kis gépezés, olvasás, rajzolás. De általában mire befejezem a tanulást, hulla fáradt vagyok  és nem vágyom másra, mint bebújni a takaró alá Pereckét ölelgetve. Néha unom ezt a felállást, fárasztó középiskolában kitűnőnek lenni.

De a célom elérése érdekében meg kell tennem, ki kell tartanom!

2011. március 10., csütörtök

20 perc múlva indulunk...

Táncverseny!

Wááá! Félek. Úgyse fogok nyerni. Nem vagyok olyan jó.

2011. március 9., szerda

Majd egyszer...



Elterveztem, hogy próbára teszem magam. Csak az a baj, hogy nincsen kedvem megvalósítani azt. Sőt, időhiányban is szenvedek. *.*

majd egyszer megcsinálom, ígérem... :)

Ugyanakkor boldog vagyok! 

2011. március 6., vasárnap

önfelfedezés

Néha úgy érzem, nincsen stílusom. Tudom, furcsán hangzik, de ez van.

Sok mindent szeretek, amik sokszor összeütközésbe kerülnek egymással.:

 A zene terén a kedvenceim Szabó Balázs bandája, Kárpátia, Fankadeli, Ismerős arcok, Depressziró. Ezek mondjuk elég egyértelmű stílust tükröznek, de a való életben ezt senki nem nézné ki belőlem.  Ez az irányultság viszont az öltözködésemben, modoromban egyeltalán nem mutatkozik meg. Nem vagyok egy kőkemény rockercsaj. Meglehetősen érzékeny vagyok, szeretek blogolni, gondolkodni ezen a zűrzavaros világon. Sokat olvasok, tanulok, táncolok és a kreativitásom is néha szárnyra kap. Néha szeretek "tipikus mostani csitri" lenni, ami a disco zenétől kezdve a szexi ruhadarabokon keresztül sok mindenre utalhat. (na ez nem sokszor van *.* )  Máskor viszont Tisza cipőbe, farmerbe, egyszínű garbókba öltözöm, mutatva személyem egyszerűségét.

Eddig nem jöttem rá, hogy ez mit akar jelenteni. Nincsen stílusom... Ez nem igaz!



Az én stílusom a stílustalanság! 


Keverem a különböző személyiségeket és ez sokszínűségre utal. Mikor milyen kedvem van, mikor éppen mi jön rám. Ez vagyok én! Végre rájöttem. :) 

Drága barátom, időjárás, kezdesz megbolondulni

A tavasz ravasz.

Azt hiszem, már tudom mit jelent ez a kifejezés. Ma fél tizenegykor felkeltem, kinéztem és ragyogó napsütés volt odakünn. Boldog voltam, elsétáltam a templomba is. Jó volt, kicsit megtisztultam lelkileg. Hazajövet csípős, hideg szellő fújta át vastag kabátomat, amolyan igazi, téli szél. Felpillantottam az égre. Egyik fele gyönyörű kék, a napsugarak szikrázóan csillognak rajta. Másik felét azonban csúnya viharfelhők borítják. Hm... Csak nem lesz semmi komoly. Amint beértem a meleg szobába, elkezdett szemerkélni a hó. meglepődtem, de pár perc múlva már nem láttam semmi nyomát a hirtelen hóesésnek. Ebéd után, a szobában gubbasztva tanultam és kinyitottam az ablakot. Kellemes meleg áradt be az élettelen falak közé. Végre itt a tavasz! Gyorsan bezártam az ablakot és folytattam a Spartacus rabszolgafelkelés elsajátítását. Pár perc múlva felnéztem és odakünn különös jelenséget észleltem. Már megint esik a hó! De nem akárhogy.. Nem akartam elhinni, hát kinyitottam ablakot. Meg kellett bizonyosodnom róla: nem én őrültem meg ( én már csak ilyen vagyok -.-" ). Az óriási hópelyhek sebesen másztak az arcomba. Brr.... gyorsan bezárkóztam. Mi történt itt? Pár perce kellemes tavaszi melegség, most pedig hófúvás? Komolyan mondom, majdnem elnevettem magam.

Úgy gondolom, most értettem meg igazán, milyen is a tavasz. Sohasem lehet kiszámítani, milyen idő lesz másnap. Nemhogy még másnap, a következő öt percet se tudod kikövetkeztetni. Roppant érdekes dolgok ezek. 

2011. március 5., szombat



Hiányzol...

A zene az kell



Egy levél Szabó Balázs részére


Leírhatatlan, amit érzek a zenéd iránt. Ez már nem is zene, ez maga a csoda! A megtestesült gyönyörűség pár hangjegy képében. Eszközeiddel megvalósítod azt, amire nem sok mindenki képes: megérinted idétlen személyem minden egyes apró részét. Elvarázsol, amit a bandáddal együtt létrehozol. Ezt nem lehet szavakkal leírni, hát nem is próbálkozom vele. Még csak annyi: Csodállak! 
Nagyon szépen köszönöm drága angyalszárnyú kígyóbűvölőm! 







Feltételek:
1, Egy bejegyzés amiben a díj logója megjelenik és a szabályok feltüntetésre kerülnek.
2, Belinkelni azt a személyt, akitől a díjat kaptad és tudatni vele, hogy elfogadod.
3, Továbbadni 3-5 tehetséges, lehetőleg kezdő blog társadnak és ezt tudatni is velük.



Mivel én nem tudom más embereknek továbbadni, ezért "visszaadom" pár embernek. Köszönöm szépen, igyekezni fogok, hogy méltó legyek rá. Tényleg köszi Emi! :)

Az én drágámnak:

A lilaruhás hölgyikémnek:

Az én Vadóckámnak:
" - Ó, istenem, annyira magával ragad ez a beszélgetés, hogy menten elered az orrom vére! "

2011. március 4., péntek

"  Felfoghatatlan volt, hogy bárki vagy bármi hogyan tudhat ekkora helyen működni. Olyan volt, mintha váratlanul felfedeznél egy egész vidracsaládot az egyik cipődben. "

megbizonyosodtam róla: SZERET

Tegnap este/ma hajnalban 1 óráig sms-eztünk. Igen, ez kellett. Kellett, hogy megbizonyosodjak róla, valóban szeret. Eddig is tudtam, de a magány elbizonytalanította szívemet. Nem beszéltem vele már egy jó ideje, és e miatt azt hittem, elfelejtett... talán már bele is törődtem. De akkor este fél tizenegykor a telefonom különös hangot adott ki. Meglepődtem, látván: Ő írt. Összesen 17 sms-t kaptam tőle az este. Boldog voltam, nagyon is. Köszönöm drága! :*

2011. március 3., csütörtök

bizonytalan érzés

Elegem van abból, hogy nem tudom eldönteni, mit érzek. Fogalmam sincs róla. Mintha megszűnt volna! Mióta nincs facebook-om, nem beszéltünk. Talán pár szót szóltunk egymáshoz táncon, de egyébként semmit.

De valamiben biztos vagyok: ez így nincs rendjén! Ez 100 %

Magávalragadott...


Tegnap este elbizonytalanodtam magamban ( és BENNE is ), úgyhogy inkább elkezdtem valamit csinálni, nehogy még a végén olyasmit tegyek, amit később megbánnék...

Levettem a polcról a nekem legszimpatikusabb könyvet. Dr. House arca volt rajta, azaz Hugh Laurie. Máris fecsigázott ez a könyv. Nem is tudtam, hogy ez az igen kedvemrevaló egyéniség könyvet is ír. -.-" A könyv címe is rendkívül érdekes - hozzám illik - :    A balek
Azonnal belelapoztam, és elkezdtem olvasni. Nagyon jó, érdekes elméletek vannak benne. Természetesen rögtön beleszerelmesedtem. Még csak a 45. oldalon járok, de máris rengeteg okos megjegyzést húzgáltam benne alá. Megpróbálom a legtöbbjét bemásolni nektek. :)

Az első gondolat, ami megigézett:




" A fájdalom olyasvalami, amit saját magunknak okozunk. (...) Az embernek mindig hatalmában áll megszűntetnie a saját fájdalmát. (...) A fájdalom egy esemény. Megtörténik veled, aztán foglalkozol vele, ahogy akkor éppen tudsz. "

Tömegközlekedés. Ájlávjú

Vannak az embernek olyan pillanatai, amikor egy-két rossz apróságot még pluszként már nem tud elviselni. Kis dolgok ezek, de abban a percben hatalmas jelentőséggel bírnak.




Minden hatodik óra előtt kezdődött. Örültem, hiszen a földrajz témazáróm  ötös lett ( ezaz! ) és a következő két órában nem tanulunk. Táncoltunk, hiszen készültünk a német nyelvi estre. Fel fogunk lépni, német dalokra táncolva és énekelve. Jó buli lesz, hupikék törpikéknek leszünk beöltözve és vidám dallamokra fogunk ugra-bugrálni. Ez is történt a hetedik órát bezárólag. Kettő óra egy perckor indul a vonat hazafelé, ezért megkértem tanárnőt, kettő előtt 10 perccel engedjen már el, ne kelljen három óráig várnom. Na a kettő előtt 10 percből kettő előtt 5 perc lett, de nembaj. Gyorsan felkaptam a kabátomat, nem cipzároztam össze, hiszen nagyon ki voltam fáradva és máris útnak eredtem. Gyors léptekkel vettem az irányt a sulikert felé. A padokon ülő fiúk ( akiket szerintem még soha életemben nem láttam ) nevemen szólítottak ( :O ) és mondtak valamit, de a nagy sietségben elengedtem egy gyors mosolyt feléjük, annyiban hagyva hogy honnan ismernek és hogy mit akarnak mondani. Már a sulikert felénél jártam, amikor megcsörrent a telefonom. Felvettem, két óra előtt kb. 2 perccel. Az osztálytársaim voltak, otthagytam a teremben a pénztárcámat. Kit érdekel, gondoltam, majd holnap elhozzák suliba. Hoppáré! De most jön a bökkenő. A pénztárcámba van a bérletem, ami nélkül nem utazhatok a vonattal. Gondolkodtam, visszamenjek e , hátha nem lesz kalauz és megúszom. Nem! Ilyet nem szabad. Visszafordultam, és még gyorsabb léptekkel - már szinte futva - mentem vissza az osztályterembe. Szerencsére az egyik barátnőm  utánamhozta, de csak a suli kapujában találkoztunk. Megköszöntem neki a fáradtságot és elkezdtem futni vissza a sulikertbe. Rápillantottam az órára.... TE JÓ ÉG!!! Két óra múlt egy perccel. Ha minden igaz, ebben a szent minutumban indul a vonatom, én pedig még jó pár méterre vagyok az állomástól. Elkezdtem futni. Nagyon gyorsan haladtam, a padon ülő fiúk nevettek rajtam, de nem érdekelt. Csak érjem el a vonatot, csak érjem el a vonatot....  A lépteim csak úgy száguldottak a nem éppen kényelmes  tornacipőmben, a verejték csak úgy folyt a homlokomon. Szőke hajam összekuszálódva lobogott az arcom előtt. ( most így visszagondolva viccesen nézhettem ki ) beértem az állomásra és meglepődve láttam, a vonat még ott van, de a kalauz már száll fel. Gyorsan kiáltottam egy nagyot és elkezdtem rohanni. Nem is néztem merre megyek, felszálltam a legközelebb eső vagonra. Huh.... Nagy nehezen kifújtam a levegőt és felugrottam a lépcsőre. ( köztudott, hogy utálok futni és soha nem is voltam valami jó futó ) Rosszul éreztem magam, csak úgy ziháltam. A szívem majdnem kiugrott egy helyéről.. éreztem, ahogy a nyakamon az erek egyre csak duzzadnak. Nehogy a végén még rosszul legyek, tűnődtem el saját szerencsétlenségeskedésemen. ( ez a szó xD ) Inkább keresek egy ülőhelyet. Elindultam a ronda folyosón... A fülkék telve voltak a gyanúsabbnál gyanúsabb alakokkal, nem szívesen ültem volna közéjük. A folyosó felénél aztán észrevettem, hogy egy ember a babakocsit keresztben tartva eltorlaszolja az utat. Szájában a cigivel gúnyos mosolyt eresztett felém, látva, hogy nem fogok tudni továbbmenni. Inkább megfordultam. Mégegyszer végignéztem azt a 2-3 kabint, nem tudnék e valahol ülőhelyet szerezni, de esélyem sem volt. Hát ez remek. Teljesen kimerülve állva tölthetem a hazavezető utat. De nem is ez volt a nagyobb baj.. Én félek a vonaton az ajtónál utazni. Félek, hogy az ajtó bármelyik percben kinyílhat és engem a sebesség adta húzóerő magával ránt a mélybe. Görcsösen fogtam meg izzadt kezemmel a mocskos kapaszkodót az ajtótól kb 10 centire. Még jobban elkezdtem izzadni. Egész hazafele úton halálfélelmem volt néhány pökhendi ember miatt. K**vára örültem neki, hogy nem képesek arrébb menni és elengedni, tudatván, övék az egész vagon. Szenvedhettem miattuk durva 15 percig. Kiba**ottul kellemes volt. Egész úton arra gondoltam, mikor szállhatok már le erről az undorító járműről és mikor ülhetek már le a buszon. Miután ez megtörtént, egy megállóval hamarabb szálltam le. Sétára volt szükségem a friss tavaszi levegőben, hogy kiszellőztethessem a fejemet és megpihenjek. Lenyugodtam és most itt ülök egy szál melegítőcuccban, összefogott hajjal, görnyedve a gép előtt.

2011. március 1., kedd

melankólikus

Ma is tanultam valami újat! Köszi Emi ! :)

ez a kép megigézett

tavaszi levegő

Reggel 6 óra 40 perc... csörög a telefonom... fel kellene ébredni. Álmosan nyitom ki két szememet, nagyon nem akaródzik felkelni és suliba menni. Nagy nehezen lerúgom magamról a paplant és kimászok az ágyból. Felkapcsolom a villanyt, majd pedig felhúzom a redőnyt. Amint megláttam, milyen idő van odakünn, azonnal megjött az életkedvem. A narancssárgás színben pompázó napkorong már a templomtorony magasságában járt. Hétágra sütött a nap, a madarak csiripeltek, az üde tavaszi szellő kellemesen fújdogált. Március, vagyis inkább a tavasz első napja. A hőmérő csak -2 fokot mutatott és kint gyönyörű, kora tavaszi időjárás.  Nem is lehetett volna ennél szebb tavaszkezdő. Felvettem hát az egy réteggel vékonyabb kabátot, valamit a csizma helyett a bundás tornacipőmet és máris jobb kedvem lett. Amint kiléptem a házból, hatalmasat szippantottam a friss, tavaszi levegőből. Tekintetem azonnal a Várhegy tetőre meredt... milyen jó volna most ott lenni , kifeküdni a sziklára, a puha mohára hajtani fejünket és sütkérezni. Aztán elsétálni a Tengerszemhez, ott leülni arra a hatalmas kőre és csak nézni a körülöttem lévő világot. Igen, jó lenne, de nekem most suliba kellene mennem. -.-"

Hazafelé a buszon utazva is sokszor pillantottam a falut körülölelő hegyecskékre. Szép volt, ahogyan a nap megvilágította a még élettelen tájat.