Kamillateakortyolgatós, kekszmajszolós este....

Jó volt a tánc. Igaz, nem táncoltunk semmit, de az már nem számít. Hazajöttem, ismét szerelemben úszva, ahogyan szoktam. Már kezdem megszokni ezt a kellemes érzést. Most pedig itt ülök, eszem a kekszet     és kortyolgatom a forró kamilla teámat... Kell már ez a kis pihenés. Végső soron örülök neki, hogy megszabadultam a facebook-tól. Ha még mindig lenne, akkor most is ott ülnék előtte, lesve, hogy ki mit kommentel éppen a bejegyzésem alá. Nekem erre nincsen szükségem...  Nekem ilyen kamillateakortyolgatós , kekszmajszolás, nyugodt estékre van szükségem, messze a fészbukk sötét világától. Pontosan ilyenre, Már csak pár ember hiányzik mellőlem....                                                                          

A mai nap folyamán pontosan kirajzolódott előttem kis osztályom légkörének jelentősége. Már tudom, hogy kik azok, akikkel jókat nevethetek órákon, tudom, kik azok, akiknek a beszólásain szétröhögöm az agyam, tudom, kik azok, akik még a másodikról is lesétálnak velem csokit venni, tudom, kik azok, akikben megbízhatok és akikkel bármit megbeszélhetek.

Ezt vártam! Szeptember első hetétől ezt kerestem. Kerestem a tudást, a felismerést. Köszönöm, hogy ez megadatott nekem! Igen, fontos számomra az osztályom!

Köszönöm, 9.H

A mai napom egy ilyen örülős, jó jegyes, aktív nap volt. Boldog voltam, amikor azt a témakört bioszból, amire összesen több mint 15 órát tanultam (!) sikerült jelesre elsajátítanom. Nekem ugyanis a biológia illetve kémia osztályzataim jelentik a legtöbbet. Főleg azokkal szeretnék továbbtanulni. Örültem, amikor a meggyötört ellenőrzőmbe a 3-as mellé három ötöst írhattam be bioszból. - Csak így tovább! :) gondoltam. Jah, és mellesleg a töri kettesemet is egy újabb ötös követte.. nem is egy!

Remélem ezt a kellemes, tudálékos napot hasonlóan jó táncpróba követi.. Vele!

Álmodtam egy világot

Álmodtam egy világot....

Egy világot, ahol nincsen sötétség. Ahogy egyetlenegy rossz akaratú ember nem él, egyetlenegy rossz szó nincsen. Nincs szenvedés, fájdalom, csalódás, bosszúság, szomorúság, félelem és még megannyi szörnyű érzés. Mindenki boldogan és békességben éli a maga életét. Nincsen internet, vagy legalábbis az ártalmas oldala. Nincsen TV és Való világ. Csak emberek vannak, kedves, szeretetreméltó, őszinte és megbízható emberek. Mindenki szereti a másikat, jó barátságok kötődnek. Szerelem is létezik, de senki nem csal meg senkit.

Álmodtam egy világot, ami soha nem fog létrejönni. De az álmaimban örökké élni fog és nem felejtem el. Minden egyes percemben arra törekszem, hogy egy ilyen világ felé közeledjek. Minden egyes tettemmel, szavammal és érzésemmel... E felé a tökéletes, elragadó világ felé.

Új világ

Ma töröltem magam facebookról. Régóta tervezgettem már, de eddig sose volt merszem megtenni. Addig vártam, ameddig botrány nem lett az idióta megnyilvánulásaimból. Igen, most egy atyai lökéssel felfüggesztettem a fészbukkos tevékenységeimet. Sajnálom, hiányzik majd, hiszen szinte az egész életem hozzá kapcsolódott. És pontosan ez volt a baj! De ugyanakkor egy hatalmas kő esett le a szívemről. Tudom, ez a helyes út, ez kell ahhoz, hogy észhez térjek. Elbutított ez az átkozott világ a sok sötét árnyék kíséretében.

Elborított a sötétség, az árnyak világa, amiből nehéz kiszabadulni. De jött egy fényes csillag az égen és mutatta a kivezető utat. Még ha nem is esett annyira jól. Sokszor nehéz megszabadulni valamitől, még ha tudjuk is, hogy az lenne a helyes, mi mégis rakaszkodunk hozzá.

Vicces. Ezekből a sorokból is kiderül, hogy életem jelentős részét töltötte ki a facebook. De ezeknek az időknek vége!



VÉGE!!!

Addig fogom fészbukkmentesen élni izgalmas kis életem, ameddig száz százalékig biztos nem leszek magamban, hogy mégegyszer nem dőlök be ennek az idióta világnak.

Köszönöm, apa, anya és Betti! :)

Nem szeretem, ha elvesznek tőlem dolgokat, de leviselem. Kibírom, ha egy hétre eltiltanak a számítógéptől, ha nem mehetek el a farsangi bálra, ha nem vehetek meg minden egyes pár tisza cipőt, ha eltiltanak a telefontól... De azt már kevésbé, ha zene varázslatától akarnak engem megfosztani. Nem bírom Szabó Balázs bandája nélkül sokáig.... szükségem van rá!

szörnyű

A következő sorok az én Vadóckám blogjának olvasása után fészkelődtek be a fejembe:

Miért??? Mért nem láthattam őt már október óta? Mért mondtátok a szemembe hogy nem engedik el? Miért hazudtatok és miért nem hívtátok meg? Persze ez az én hibám is. Szólhattam volna neki, de hát nekem nincs jogosultságom a Dani bulijára embereket meghívni. De mért nem tettem meg? Leszarom hogy az a hülye gigoló mit gondol rólam.... szólnom kellett volna az én Vadóckámnak. Csak ugye én sem tudtam, hogy szegénykém mit sem tud az egészről. Annyira sajnálom.... Nagyon bánt a dolog. Hiányzik! Olvasom a blogját, és úgy érzi, ki van tiltva a fészekből. Pedig ez nem igaz!!!!!!!!!! Az én csapatomba mindig is benne lesz, örökre belefészkelte magát a szívembe. ÖRÖKRE!


Szeretlek Bejám!

és már megint egy fránya könnycsepp..

Mára már csak ennyi:

kóckóckóckóckóckóckóc megakóchengeres pics*ba

by: Bládííí :)

Hogy vagyok jól?
Mondom jól vagyok jól.


Igen, jól vagyok. Nem teljesen, de jól vagyok. Ilyen kellemes, közepes jólét. :-)
Nem is rossz....

Meghatározó volt a napomban a nagyiméknál töltött idő. Két 70 év feletti özvegyasszony, akik tele vannak életkedvvel... Nevetgélnek, főzőcskéznek.

Ülök a fotelben a kályha mellett és nézem amint a nagymamám és a sógornője iszogatják a kávéjukat és nevetgélnek. Tele vannak életkedvvel. Én is ilyen szeretnék lenni idős koromban.

Szánalom a köbön

Egyszerűen szánalmas vagyok. -.-"

Nem tudom, mi a bajom. Nincs okom panaszra, mégis sanyargatom magam. Hülyeségeken agyalok. A sírás mardossa a torkomat a sok idióta gondolatomtól. Nem lenne okom panaszra. Az életem a legnagyobb rendben van, néhány baráti összezördülést kivéve. Nem lenne szabad ezt csinálnom.. A saját napomat cseszem el.

Csak szállnék, mint pillangó a réten, a szép nyári napsütésben.
Csak fújnék, mint könnyű szellő, melynek otthona az erdő.
Csak ennék, mint mackó a mézet, mint őzike a füves rétet.
Csak mennék, mint a szorgos hangya, kinek mindig van elég dolga.
Csak énekelnék, mint a csiripelő madár, ki a diófára vígan rászáll.

Nekem nem való az egyedüllét. Van, amikor sokszor szeretnék egyedül lenni Szabó Balázs bandája kíséretében, de ma nem.... Mivel nincs kihez szólnóm, magamban gondolkodok... De néha olyan nagy hülyeségeken, hogy azt inkább le se írom. Csak elszomorodok. Most sincs jó kedvem, pedig boldognak kellene lennem. Minden a legnagyobb rendben volt tegnap, minden jó volt. :) Hülyéskedtünk sokat a lilaruhás hölgyikémmel. :P

Mégsem vagyok jól.

Hogy vagyok jól, hogy vagyok jól...
Mondom jól vagyok jól.

Könnyű a kicsit, a gyengét bántani. Könnyű egy hangyát eltaposni. Az az aprócska állat védtelen, szorgosan dolgozik, és mégis sokszor véget vetünk az életének. Miért? Nekünk jól esne, ha eltaposnának, csak mert rossz helyen vagyunk?

Csak egy mosoly

Egy mosoly kell. Tudom, nem könnyű, de mosolyogj!

Ha a tanító üvölt rád és már azt sem tudod fiú vagy e vagy lány az idegtől, mosolyogj bele a képébe!
Ha a szerelmed megbántott, rosszat mondott rád, mosolyogj bele a szemébe!
Ha kibeszélnek a hátad mögött és már a sírás mardossa torkodat, ejts el egy mosolyt!
Ha egyest kaptál arra a dolgozatra, amire már hetek óta készülsz, mosolyogj!
Ha már könnycseppek gurulnak le az arcodon, mosolyogj!

Egy mosoly mindent megváltoztathat. Ha csak egy sodrott, élettelen mosoly is, de segíthet. Legrosszabb pillanataidban is ajándékozd meg magadat egy őszinte, kedves mosollyal. Meglátod minden más lesz!

"lassan magamban kutatom,


hogy hol van van a nyugalom,

hol melyik vonalon szalad el

,

az a kicsike gőzös a folyamon,

ami elszállítja a hátamon,

a látszatot, hogy

megvagyok, elvagyok, átkarol a szánalom"

Bizonytalanság

Nem tudom eldönteni, hogy hogy vagyok. Jól is, fáradtan is... bizonytalanság kínoz sok szempontból. Félek a mai estétől, hogy ma is megismétlődik e az a szánalom, az az elhagyatottság, ami azon a múltkori alkalomnál kínzott. Félek.... Nem hagyhatom, hogy megtörténjen. A sarkamra kell állnom. De annyira nehéz. nem tudom mit  kellene csinálnom. -.-"

Ringass mezítlen talpamon, takarj be négy ráncokkal teli föld...

"Uram, tégy engem békéd eszközévé...

Assisi Szent Ferenc: Ima

"Uram, tégy engem békéd eszközévé,
Hogy szeressek ott, ahol gyülölnek,
Hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,
Hogy összekössek, ahol széthúzás van,
Hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,
Hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,
Hogy örömöt hozzak oda, ahol gond tanyázik.
Ó, Uram, segíts meg, hogy törekedjem,
Nem arra, hogy megvigasztaljanak,
Hanem, hogy én megvigasztaljak,
Nem arra, hogy szeressenek,
hanem arra, hogy szeressek.
Mert aki így ad, az kapni fog,
Aki elveszíti magát, az talál,
Aki megbocsát, annak megbocsátanak,
Aki meghal, az fölébred az örök életre.

Ha nem lenne a szerelem, minden a régi lenne. Mindenki szeretné a másikat, mindenki boldog lenne. A patkányfészek újra patkányfészek lehetne és a barátságok ismét a régiek lennének. Nem ment volna tönkre annyi szív, nem hullajtott volna el senki egyetlen könnycseppet sem. Mindenki boldog lenne....

Vagy mégsem?

Nyáron egyik este elkezdtem bőgni, mert nem volt senkim. Mert engem nem szeret  senki és soha nem lehetek a szerelemben boldog. Vágytam valakinek a társaságára, valakinek az ölelő karjaira és valakinek a szeretetére. Most ez mind megvan. Igen, boldog vagyok ezen a téren. Sok könnycseppet hullajtottam, rengeteget szenvedtem. Hány papírzsebkendőt sírtam tele azon az éjjelen.... De ha ez nem lett volna, még mindig csak sopánkodnék.... Még mindig sírnék, hogy engem úgy nem szeret senki... Még mindig csak egy csepp lennék a tengerben, egy lennék a sok közül.  Most melyik a jobb???
Inkább választom a könnyekkel teli szerelmet, mint a "nem szeretnek" érzést. Élem a tinédzserkorom és ez ezzel jár. Ha nem így lenne, milyen felnőtté válás zajlana le bennem? Így megtanulok szeretni, csalódni, sírni és örülni.... Így teljes az élet számomra.


Lehet, hogy ez a többiekkel szemben kicsit önző.... ezen lehetséges, hogy komolyan el kellene gondolkodnom.

Különös, hogy egy bizonyos társaság mennyire meg tudja változtatni az ember viselkedését. Ez főleg akkor igaz, ha az ember más baráti körökben is jelen van. Egyszer én vagyok a visszahúzódó és egyedül az ablakban ülő kislány, egyszer én vagyok a fő témaadó és aktív beszélgetőtárs, máskor pedig az egyre csak vihogó és néha kissé idegesítő csitri. Furcsa dolgok ezek....

Várakozás

Csak álltam az állomáson és vártam. Vártam, hogy az óra megüsse a kettőt és a vonat idezötyögjön, hogy hazaindulhassak. Szépen sütött a nap, a bőrömön kellemes meleg simogatást éreztem. Már csak pár perc volt a vonat érkezéséig, ezért elindultam az aszfaltos, keskeny járdán, ami a sínek között ment, hogy hátrébb szállhassak fel. A szél nagyon fújt, igencsak öszzeborzolta a hajamat. Fázott az arcom és a kezem, de mit sem törődve ezzel tovább bandukoltam a szembeszélben... Nem sokkal később el is érkezett az idő. Felszálltam a vonatra. Leültem az első közelembe eső szabad helyre és bedugtam a fülhallgatót a füleimbe. Hallgattam Szabó Balázs leírhatatlan hangját, bandája felejthetetlen muzsikáját és zenei stílusát, valamint az elgondolkodtató dalszöveget....

- Mesteriek.

Gondoltam... Az utazásaim című számot hallgattam, ez különösen illett a helyzetemhez a vonaton zötykölődve. Miközben álmodozom, csak nézem az ablaküvegen keresztül elsuhanó fákat és háztetőket. Nézem a felhőket, a kék eget, nézem a napot és a havas szántóföldeket. Nézem a madarakat, ahogyan apró szárnyik segítségével könnyedén a magasba röppennek és trilláznak.... Csodálatos világ vesz körül minket, érdemes néha szétnézni. Szeretek így magamban elmélkedni, igazán felemelő érzés. Az álomvilágból a kalauz süvítő hangja ébresztett fel:

- Jegyeket, bérleteket. - mondta és már indult is az első utashoz...

Változtatnom kell. 

Ez így nem jó, ez nem emberi....

Elegem van már abból, hogy az internet határozza meg az életemet. A virtuális kapcsolatokból táplálkozom, a facebook chatje tart életben. Mert hogyan is van?

Felmegyek fb-ra.

Megnézem az eseményeket.

Ráírok emberekre.

Beszélgetek velük.

Innen tudom meg, hogy kinek mi a bánata/öröme, hogy ki milyen hangulatban van. Innen tudom meg, hogy ki hol járt ekkor és akkor, hogy ki kivel jött össze tegnap este és hogy ki milyen számot hallgat éppen. Mindent! Ez így nincsen rendjén. Mi történt ezzel a világgal?  Akár ezt is leírhatnám bárhova...:

hobbi: képernyő bámulása

kedvenc időtöltés: beszélgetés egy monitorral

kedvenc sport: mások megbökése + billentyűzet nyomkodása

sportolás: szemizmok és ujjak erősítése

Szép... igencsak szépséges szavak és gondolatok ezek. Ahelyett, hogy kimennék sétálni, esetleg felhívnám a barátaimat, akik hiányoznak. Jó, ennek van megcáfolható oka is: akiket szeretek, azok 42.5 km-re laknak tőlem.  De ez akkor sem ad okot arra, hogy függő legyek és az egész életemet a fészbukk határozza meg. Ott van a skype. ahol még egymás hangját is lehet hallani, valamint a telefont is feltalálták már. És hogy még jobbat mondjak, van tömegközlekedés, esetleg AUTÓ is! Hűhaa... Dehát mennyivel egyszerűbb a képernyőt bámulni. 

Elferdítette a gondolkodásomat, megváltoztatta az életemet a facebook. De ezennel változás következik! Csak annyi a baj, hogy a változás mindig fezsültséggel jár. Megpróbálok kevesebbet fészezni, inkább skype, hamár nagyon ŐK hiányom van... na meg persze minél többet találkozni !

Felfedező

Még sohasem éreztem magam ennyire életrevalónak. Eddig úgy gondoltam, csak egy csepp vagyok a tengerben, akit ide-oda sodornak a hullámok. Jelentéktelen vagyok, nem számítok ezen a világon semmit.

De most... Sikerült felfedeznem az élet apró örömeit, amiből egy csodálatos képet kovácsoltam magamnak. Egy képet, melynek fából van a keretje. A fa képkeret a természetet jelképezi. Örülök neki, hogy megvilágosodtam és örömömet lelem minden apró fűszálban, minden egyes levélben. Örülök a napsugárnak, amely megmelengeti az arcomat, örülök a hűsítő szellőnek, mely összekuszálja loboncos hajamat...  Megcsodálkozom minden egyes csiripelő madárban és még valamennyi élőlényben mely körbevesz minket. A képkereten belül rengeteg minden található. Egy kép a nagybetűs ŐKről, egy kép a családomról, osztályomról, barátaimról... Mindenki rajta van, akit szeretek és aki örömmel tölti be szívemet. Ezt a képet elhelyezem a szívem legmélyében. Örülök, hogy mindez megadatik nekem és hogy felfedezhettem ezeket. Remélem, hogy soha nem merül feledésbe e kép, hogy mindig elő tudom kotorni az emlékezetemben. Akkor is, ha bánatom van, ha sírok, ha nevetek, ha éppen rossz cselekedetre készülök, ha már meghalni sincsen kedvem...

  Előveszem, nézegetem, hullajtok rá pár könnycseppet és büszkén tekintek vissza ezekre a boldog pillanatokra.

Jó érezni azt, hogy szeretlek
nagyon és egyre-egyre jobban.
Ott bujkálni a két szemedben,
rejtőzködni mosolyodban.
Érezni, hogy a szemeid már
szemeimben élnek és néznek,
s érezni azt, hogy szép, veled szép,
és csak veled teljes az élet.

Megbocsátottam neki. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nehezemre esett. Nagyon szeretem. Örültem neki, hogy meggondolta magát. Nagyonis örültem... de ugyanakkor elbizonytalanított. Ki tudja, mikor jön rá megint az, hogy már nem szeret? Ki ad rá garanciát, hogy soha többet nem fog ilyen hülyeség miatt szakítani velem? Ha szakít velem, legalább csaljon meg vagy valami.... De ne azért, mert pár hülyegyerek telebeszélte a fejét és elbizonytalanodott magában. Nem tudom, hogy ezek után ugyanígy meg fogok e tudni bízni benne.... Nem tudom, hogy ugyanúgy a szemébe fogok tudni nézni, mint eddig.... Ez óriási kihívás nekem is, és szerintem neki is..

Február hét..... este nyolc óra......... Bejelenti, hogy vége! Leírja nekem, hogy már nem érez irántam többet a puszta barátságnál. Leírja, hogy már nincs közöttünk olyan szikra, mint régen volt...


Már az első két sor elolvasása után könnybe lábadt a szemem. Egyszer olvastam végig az üzenetet, egyetlen egyszer. Nem tudtam rá se nézni a lépernyőre. Kinyomtam a gépet és sírva berohantam a szobámba. Csak zokogtam, zokogtam és zokogtam. Öleltem a plüsst, amit tőle kaptam. Megnyitottam a telefonomban a képet amin Ő van, rámentem a törlés gombra, a telefon pedig megkérdezte. Törli? - Igen - Nem. A nemre irányítottam az ujjamat. Remegtem. Sírtam, zokogtam, martam a bőrömet, minden porcikám remegett, a takarómba ott voltak a fekete foltok az elmosódott szempillaspirálomtól. Ezt hajtogattam magamnak.



Nem szeret... nem szeret... nem szeret.... ennyi volt.. mindennek vége van....minden álomnak vége... vége az életemnek, a boldogságomnak... mindennek.



Aztán erőt vettem magamon, letöröltem könnyeimet és leszaladtam a telefonért. Felhívtam az én lilaruhás hölgyemet. Meghallottam a hangját és azonnal újra belekezdtem a zokogásba. Ziháltam, nem jutottam levegőhöz. El sem kellett mondanom mi történt, azonnal tudta, hogy csak egy valami miatt lehetek ilyen állapotban. Szakított velem az, akiért tűzbe raktam volna a kezem. Akiért bármire képes lettem volna. Igen. Mindennek vége. Vége az életemnek, a boldogságomnak, mindennek. Aztán Ő írt a lilaruhás hölgyemnek, aki mindvégig tartotta bennem a lelket és segített, hogy hogy viseli? És h üzenem neki : Viszlát!

Erőt vettem magamon, leültem a gép elé és visszAírtam.Nagyon sírtam, a könnycseppeim csak úgy hulltak a billentyűzetre.  Írtunk egy darabig, írta h ő is sír.... Nem értettem, akkor minek csinálta? Miért szakított velem, hogyha neki is fáj? Nem az a kérdés, hogy miért tette meg, mikor én majd belepusztulok, hanem hogy magával miért tettem meg? Miért kínozza magát?

Nem értettem meg. Lefeküdtem aludni, olyan fél11 körül. Szorongattam a tőle kapott plüsst, zenét hallgattam és bőgtem. Zokogtam. Belegondoltam mindenbe....

Talán akkor hétfőn volt az utolsó alkalom, hogy ÚGY belenézek a szemébe. Az volt az utolsó alkalom, hogy megfogja a kezem és megcsókol. Ezeken elgondolkodva még jobban elkapott a sírás. Csak úgy kapkodtam a levegőt, a hajam vizes volt az elhullatott könnycseppektől. Éreztem, hogy fáj a szemem.... nagyon fáj, fáj a fejem is, remeg minden végtagom, a tüdőm majd kipukkan.... és a torkom is bedurrant már... Soha életemben nem éreztem ilyen rémségesen magam. Lehet, hogy elszundítottam aztán, de fél négykor még megnéztem az órát és normálisan csak azután aludtam el....


... Aztán reggel arra kelek..... csörög a telefon.... az én lilaruhás hölgyem az, hogy írt neki Ő egy sms-t ( mert nekem nem tud) ... azt írta hogy nagyon megbánta ami történt, utálja magát és hogy bocsássak meg neki.... Abban a percben halvány mosolyra húzódott a szám.... egyazon indulattal le is törlődött a mosoly a képemről. Mi van??? Akkor miért írt este ilyeneket?

Lélek vagyok, élni szeretnék!!!

Az álmok nem olyan kellemesek, ha az ember tudja, hogy soha nem válhatnak valóra.

ezzel az idézettel nem értek egyet.....


Mi az, hogy tudjuk, hogy soha nem válnak valóra? Az álmok azért álmok, mert nehéz megvalósítani őket, sokszor nem is sikerül. De sok ember meg sem próbálja! És ez a baj! Ha valaki ebből az idézetből indul ki, nem fog semmit elérni az életben. Van benne igazság, vannak megközelíthetetlen dolgok, de el kell érni azt a szintet, ami a legközelebb van ahhoz a bizonyos álomhoz. Az álom azért álom, mert megvalósíthatatlan(nak látszik!). Vannak, akiknek már csak az álmaik maradtak, abból táplálkoznak.

Akkor ezek szerint már ne is merjünk álmodni? Mert ezek szerint fölösleges, hiszen úgy sem érjük el....



Badarság. Álmodni mindig szabad és kell! Mert álmok nélkül az ember semmit sem ér. Ha nincsenek álmaid, lelked sincs!

Tudtam! Tudtam, hogy a nyafogásom alaptalan. Csak hiszti és semmi több. Néha annyira idióta vagyok. Olyan hülyeségeken ki tudok akadni. -.-    Mint egy 5 éves kisgyerek. Nem kapja meg amit akar, és levágja a cirkuszt. Szánalom!!

Ugyanakkor boldog vagyok! Nagyon boldog. Ha minden jó lesz akkor szombaton a nagybetűs ŐK- höz megyünk. Ott leszünk és talán ott is alszunk. Majdnem 2 nap velük..... Álom!

Drága angyalszárnyú kígyóbűvölőm és drága lilaruhás hölgyikém!

Ha ti nem lennétek, valószínüleg most magamba zárkóznék és szomorkodnék. De TI vagytok nekem és ez nem következik be!

Köszönöm!

Szeretlek titeket! Örökké....-

MA AZ ÉN LILARUHÁS HÖLGYEM EZT ÍRTA NEKEM:




téged meg kell becsülni, mert te vagy az egyik legkülönlegesebb és legbecsesebb emberi lény e bolygón..az a fiúcska kapjon észhez








Még soha senki nem írt ilyet nekem. Köszönöm!


Szeretlek Lilaruhás hölgyikém! Soha nem foglak elfelejteni.. Örökre a legjobb barátnőm maradsz!

Különös gondolatok kavarognak bennem. Tudom, megfogadtam, hogy többet nem fogok ilyen hülyeségek miatt "hisztizni".... de... nem tudom. Már egy jó ideje alig beszélünk, akkor is csak fb-on. Hétfőn találkoztam vele, de nem szárnyaltam az örömtől, hiszen nem is beszélgettünk meg semmi ilyesmi. Ma elköszönéskor nem is írta hogy szeretlek. És tegnap sem. És nekem ez fáj. Jó, blablabla...... bebeszélem magamnak a hülyeséget, tudom. maszlag szöveg. Én is ezt  mondogatom magamnak, de nem hiszem el. Könyörgök, Bládival meg Dincivel többet beszélek, mint Vele. Tudom, ez rajtam is múlik. Hibás vagyok én is... AJJ, NEM TUDOM!!


Hülyeség az egész. SZERETEM! LESZAROM MI VAN, AKKOR IS! ÉS Ő IS ENGEM! TUDOM... ÉRZEM!!!!!!!!!!!

 Vasárnap déltől az én angyalszárnyú kígyóbűvölőmmel síeltem. Annyira jó volt! Még soha nem éreztem magam ennyire jól síelés illetve felvonózás közben. Olyan volt, mint egy álom. Csak a feldagadt kislábujjam és az izomláz bizonyítja, hogy valóban megtörtént. Köszönöm, drága Emim, hogy veled sízhettem :)

Milyen különös, hogy "mindössze" 42.5 km-re lakunk egymástól, és jópár kilométerre találkozunk egymással. :)
Lényegtelen, én a világ végére is elmennék, hogy láthassam.

Szeretlek drága angyalszárnyú kígyóbűvölőm!

Valamelyik nap elég ideges voltam. Nagyon durván beszóltam valakinek. lehet, hogy nem kellett volna, de jól esett. Igen, nem tagadom, jól esett leordítani azt a majmot. Tudom, hogy nem ő volt a hibás, de megbántotta azt, akit én nagyon szeretek, és ez jobban fájt, mintha engem sértettek volna meg. Szerintem senki nem nézné ki belőlem, hogy ilyenre vagyok képes, de ha ki kell állnom valaki mellett, akkor bármit megteszek. Szörnyű érzés volt, amikor az én lilaruhás hölgyikém a vállaimon zokogott, hogy ő nem tett semmi rosszat. Szörnyen éreztem magam. Valahogy le kellett adnom a feszültséget, csak sajnos nem éppen a megfelelő módot választottam. Nem baj, azóta már bocsánatot kértem tőle. Örülök, hogy végre egyszer kimondtam amit gondoltam.

Az este további része viszont nagyon jól sikerült. Pár élvezetes pillanatba ti is betekinthettek:

Új színekbe öltöztetem a blogomat. Mivel meguntam a színeket, nagyon feketére sikeredett az átalakítás, de most megpróbálok egy ilyen köztes megoldást találni. :) Kíváncsi leszek, hogy milyenre sikerül.