Még sohasem éreztem magam ennyire életrevalónak. Eddig úgy gondoltam, csak egy csepp vagyok a tengerben, akit ide-oda sodornak a hullámok. Jelentéktelen vagyok, nem számítok ezen a világon semmit.
De most... Sikerült felfedeznem az élet apró örömeit, amiből egy csodálatos képet kovácsoltam magamnak. Egy képet, melynek fából van a keretje. A fa képkeret a természetet jelképezi. Örülök neki, hogy megvilágosodtam és örömömet lelem minden apró fűszálban, minden egyes levélben. Örülök a napsugárnak, amely megmelengeti az arcomat, örülök a hűsítő szellőnek, mely összekuszálja loboncos hajamat... Megcsodálkozom minden egyes csiripelő madárban és még valamennyi élőlényben mely körbevesz minket. A képkereten belül rengeteg minden található. Egy kép a nagybetűs ŐKről, egy kép a családomról, osztályomról, barátaimról... Mindenki rajta van, akit szeretek és aki örömmel tölti be szívemet. Ezt a képet elhelyezem a szívem legmélyében. Örülök, hogy mindez megadatik nekem és hogy felfedezhettem ezeket. Remélem, hogy soha nem merül feledésbe e kép, hogy mindig elő tudom kotorni az emlékezetemben. Akkor is, ha bánatom van, ha sírok, ha nevetek, ha éppen rossz cselekedetre készülök, ha már meghalni sincsen kedvem...
Előveszem, nézegetem, hullajtok rá pár könnycseppet és büszkén tekintek vissza ezekre a boldog pillanatokra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése