Ha nem lenne a szerelem, minden a régi lenne. Mindenki szeretné a másikat, mindenki boldog lenne. A patkányfészek újra patkányfészek lehetne és a barátságok ismét a régiek lennének. Nem ment volna tönkre annyi szív, nem hullajtott volna el senki egyetlen könnycseppet sem. Mindenki boldog lenne....

Vagy mégsem?

Nyáron egyik este elkezdtem bőgni, mert nem volt senkim. Mert engem nem szeret  senki és soha nem lehetek a szerelemben boldog. Vágytam valakinek a társaságára, valakinek az ölelő karjaira és valakinek a szeretetére. Most ez mind megvan. Igen, boldog vagyok ezen a téren. Sok könnycseppet hullajtottam, rengeteget szenvedtem. Hány papírzsebkendőt sírtam tele azon az éjjelen.... De ha ez nem lett volna, még mindig csak sopánkodnék.... Még mindig sírnék, hogy engem úgy nem szeret senki... Még mindig csak egy csepp lennék a tengerben, egy lennék a sok közül.  Most melyik a jobb???
Inkább választom a könnyekkel teli szerelmet, mint a "nem szeretnek" érzést. Élem a tinédzserkorom és ez ezzel jár. Ha nem így lenne, milyen felnőtté válás zajlana le bennem? Így megtanulok szeretni, csalódni, sírni és örülni.... Így teljes az élet számomra.


Lehet, hogy ez a többiekkel szemben kicsit önző.... ezen lehetséges, hogy komolyan el kellene gondolkodnom.