Igen, tudtam, hogy ez lesz a vége. Nekem nem szabad gondolkodnom. Ezekben a pillanatokban ezernyi hang suttogja a fejemben a következőket:
Szereted, ilyen hülyeség miatt egy fél éves kapcsolatot csak úgy eldobni őrültség!
Nem érzel semmit iránta. Egyszer mindennek vége szakad ( ahogy Ő is fogalmazott ), nem kell az első rendes kapcsolatodat így mellre szívni.
+ még hasonlók
Akkor most mi van???
Tényleg nem tudom. Fogalmam sincs, mi lenne a helyes döntés. Ha szakítok vele, attól félek, másnapra megbánom, majd könnyek között könyöröghetem vissza magam. Neki meg elege lesz belőlem, és otthagy a francba. ( na jó, ezt azért lehet nem -.-" ) Ha pedig átsiklok a probléma felett, újra és újra előjön majd, egyre csak erősödve.
Ez egy porcica a szekrény alatt, amit fel kell takarítani, különben csak tovább növekszik felszedve a többi koszszemcsét.
Nem, nem fogom szó nélkül hagyni a dolgot. Ebben majdnem annyira biztos vagyok, mint hogy holnap megyek dumaszínházra. :) El akarom hívni.. az lenne a legjobb, ha előtte mindent, ami bennem van a szemébe mondanék. Valószínűleg nem az sülne ki belőle, amit igazán akarok, de haladás lenne. kíváncsi vagyok, milyen képet vágna. Igen, biztosan bolondnak nézne. Őszinte legyek, és is annak nézem magamat....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése