Ez a hét meglehetősen fárasztó volt... Nagyon sokat tanultam, mindenből dolgozatot írtunk, ugyanakkor sok óránk elmaradt. Mégsem éreztem túl jól magam... Hiányzik Ő... Alig beszéltünk... Szombaton láttam utoljára, akkor is mindannyian idegesek voltunk. Szükségem van a megnyugtató mosolyára.

Ma, amikor a vonaton ültem és bámultam kifelé, a természet csodálatos jelenségeiben gyönyörködtem. Amikor leszálltam a vonatról, siettem, hogy elérjem a buszt, ami egészen bejön a faluba. Ahogy a bekötőúton zötykölődve haladtunk, rápillantottam a mesés hegyekre, amik körbeveszik a települést. A nap szépen megvilágította a völgyet. Meseország.... gondoltam magamban.. A rétek borító hó csak úgy csillámlott a ragyogó napsütésben. Gyönyörű látvány volt. Aztán amikor leszálltam a buszról, a házunk felé sétálva meglepődve éreztem, ahogy az arcomat meleg napsugarak simogatják. Végre... Már annyira régen éreztem a nap melegét. Majd pedig beléptem a házba. A rideg, élettelen házba. Mennyivel jobb odakint ebben a gyönyörű időben! Gyógytornáról hazafelé sétálva fotóztam egy keveset...

Megpróbáltam felfedezni a természet elrejtett csodáit és figyelemre méltó, milyen jelenségekre bukkantam. A latyakos utcákon sötét kőfalak között ki gondolná, hogy mennyi minden rejtőzik....