TUDTAM, HOGY VAN MITŐL TARTANOM!
Csak sajnos, egész máshogy jött ki a dolog, mint én azt gondoltam volna....
--- Mi az, hogy a legjobb barátnőmtől kérdezed meg, hogy mégis mi bajom van? Hm??? Ó, ne már.
Láttam, hogy megvárt. Nem ment addig egy lépést sem, ameddig én ki nem sétáltam a táncterem ajtaján. Talán egy fájdalmas reménysugár csillant fel bennem. Kár, hogy ezt TE végül eloltottad. -.-" És akkor diadalmasan, önbizalomtól dúslakodva, hangos léptekkel előrehaladok. ( várva, hogy hátha lesz valami ) erre odamegy Biához.. Anyám... Tudtam, hogy rólam beszélnek. Nyakamat mertem volna rá tenni, hogy nem az időjárásról susmutolnak ennyire. Hátra néztem, és azonnal olyan furán néztek rám abbahagyva beszédüket. Na nekem elég volt. Beviharoztam az öltözőbe, és az én lilaruhás hölgyem jóval később jött be. lehet, hogy 5 percnél nem volt több, de nekem egy egész örökkévalóságnak tűnt. Miért van az, hogy VELEM nem beszélsz? ha????
IDEGTÉPŐ PILLANATOK VOLTAK....
Azt mondta beszélt Vele... meg akart csókolni.. Ó, tényleg? De egy rohadt szót nem szóltál volna hozzám, ugye? Miért hiszi minden fiú azt, hogy ennyivel mindent meg lehet oldani? - erre választ kérek! - Ez nem következett be. Kimentünk, álltunk ott valameddig, én tépkedtem a bokor levelét, annyira feszült voltam. Vártam, hogy megpróbál odajönni és végrehajtani a tervét - amit én persze nem engedtem volna - de még annyit sem kaptam tőle : SZIA!
Ezek után komolyan elgondolkodtam, van e értelme ennek az egésznek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése