Fáért könyörög az alkotás

Reggel szörnyen álmos voltam. Rémesen éreztem magamat. Émelyegtem, fájt mindenem, ásítozva feküdtem a padon első 2 órán. És valahogy.... üres voltam. Rendesen éreztem, hogy mintha nem lenne belül semmi... A szívem helyén csak üres sebek tátonganak mutatván, léteztél számomra. ( de minek? ) Ó, Istenem, mikor lesz ennek vége? Jóformán még el sem kezdődött a felejtés, én mégis be akarom rekeszteni ezt az egészet. Kitéptél egy darabot belőlem és makacsul magaddal vitted. ADD VISSZA! Minek az neked?! Nem is törődsz ezzel az egésszel semmit, talán nem is tudod, hogy nekem fáj. Mégis hiányzik belőlem a kitépett darab. Nehéz bevallani, de... ah... MÁR MEGINT SZENVEDEK MIATTAD, TE SZERENCSÉTLEN! Ó, hogy az a............................... (síp-síp-síp )



Ezeket szerencsére elfelejtettem a nap hátralevő részén!  100000 - 1    neked.... -.-" de ott az az egy pont a javamra... az is valami (!?)


Búcsúztató áhítat a suliba... Elballagnak a végzősök, a fél iskola üres lesz.... ülünk a padban, első percben megpillantottam azt a végzős srácot, akiért annak idején teljesen odavoltam. Egész végig őt figyeltem.. Végigmocorogta, röhögcsélte az egészet, majd jó nagyot nézett, amikor kétszer is kihívott az igazgató, hogy átadja a díjakat és kezet fogjak vele. Jó érzés volt kb 700 diák előtt hallani a nevem, majd pedig ünnepi öltözetben végigvonulni a templomon és átvenni az első ill. második díjat.
Mért nem vagy 2-3 évvel fiatalabb? Akkor talán nem egy kis pecka elsősként tekintenél rám... mindegy, ez a mese már régen véget ért....



ezt a számot fejből írom, és a fontosabb/ rám igaz részeket kiemelem-- régi kedvenc. nem árulom el az előadót és a szám címét, ez az én kis titkom ;)




Nem, a vágytól sokkal erősebb a félelmem.
Nem, nem vehetsz rá arra, hogy megtegyem.
Csak kinéztem és majdnem leszédültem
És biztos lehetsz benne, ez nem az én művem.
Ha szükséged volt valakire, aki pont olyan, mint te
Csak hívtál és én rohantam a negyedikre
Ó, a naplemente az erkélyről kinézve,
Úgy éreztem nincs más csak én és te.
Épp mikor a számat készült elhagyni a szó.
Megszólalt a kocsimban a riasztó
Elmerengtem az erkélyről kinézve,
Mond mért van az, hogy mindennek van vége?


Nézd, hogy milyen szép, felettünk az égbolt rég volt szép.
Láthatod hogy ég, felettünk az égbolt rég volt kék.
Hát mért engednénk elmúlni azt, ami oly szép volt rég?


Én nem emlékszem, miért is váltunk szét.
Így utólag már minden annyira szép.
Volt ahogy álltunk kinn az erkélyen,
De bevallom én tényleg nem emlékszem.
És most itt állok a negyediken.
Azt hiszem hogy tényleg megteszem
Rajtad áll, hogy velem jössz vagy sem
Mondd hogy jutottunk ide, kedvesem?


Láthatod hogy ég, felettünk az ég
Hát mért mondod azt, hogy múljon el az ami oly szép volt, rég volt, szép volt, rég volt kék.




 (na jó ezt már másolom : )




Pedig lehet, hogy csak egy percen múlott minden

Persze, neked csak úgy jött, de nekem ez volt 


minden

Amit el akartam érni, neked könnyű csak úgy 


nézni,

De nekem ezt az egészet most túl kellene 


élni.

Szeress még, hogy visszatérjen minden olyan kép, 
Amiken még együtt éltünk, mindent, ami szép...
Volt, ahogy ott álltunk kinn az erkélyen
Most már tisztán emlékszem.

Szeress még, hogy visszatérjen minden olyan kép
Amiken még együtt éltünk mindent, ami szép.

Néhány kép visszatér, 
Egy szempár visszanéz, 


Egy-két, itt a vég.

Hát ez elég összevisszaság lett, egy kis magyarázat: ami piros és nagybetű, az NAGYON fontos, ami csak aláhúzott és dőlt betű, az is lényeges, de kevésbé...