Ma boldog voltam. Szabad!

Szörnyen félek. Fél óra múlva indul a busz, és én felszállok rá, és találkozom Vele. Tegnap elmondtam neki, hogy szüneteljünk. Mintha nem is járnánk meg semmi. Azt mondta nem fogja tudni megtenni, de a kedvemért megpróbálja. Te jó Isten! Hogy fogok a szemébe nézni? Lehet, hogy ma nem fogom látni azt a csodálatos mosolyát? Vagy ami mégrosszabb, fogom látni, csak nem felém fog mutatni. Nem lepődnék meg rajta, ha pár szörnyülködő pillantást vetne felém. Sőt, még meg is érteném. Beleborzongtam ezekbe a dolgokba.

De hét én akartam így, én választottam ezt a lehetőséget.. Végig kell csinálnom!


Félek az elkövetkezendő néhány órától... nagyon is félek... rettegek...