Kérem szépen, milyen időket élünk most, 2011 május huszonkilencedikén?
Nagyim és másodunokatestvéreim nagymamája élménybeszámolót tartott nekem az ebéd során, csak hogy belelássak egy fikarcnyit az ő világukba.
Előszedték először az egyik Írófüzetet, amit az én nagyim nagyija írt.Valódi tinta, szakadozó lapok, öregen sárgálló papír. Gyöngybetű írás. Csodálatos versek, megnevettető észrevételek. Beleírta, hogyan és hányféle módon lehet kiirtani a patkányokat ősi praktikákkal, mit kell tenni, ha valakinek nagyon izzad a lába. Jókat derültünk rajta, recept nélkül vásárolható 4 forintos gyógyszerkészítményt kell alkalmazni. Megtudtam még pár dolgot, például a négyhatvanas lisztet, a palatáblát, a csőrös tintatartót és még sorolhatnám. A legjobban viszont mégis a régi világ katonatörténetei érintettek meg. Akkor még tudták, mi az élet! Nem úgy, mint manapság. Elképzelni sem tudom, milyen lehetett a németek bevonulása, vagy éppen az orosz megszállás. Fogalmam sincs róla, akkor az embereknek mennyi szörnyűséget kellett átélniük. Nagymamám több napon keresztül élt bezárkózva testvéreivel és a szomszéd lányokkal együtt. Egy kis trafikban bujdostak a katonák elől, hiszen mindenki tudta, mit csináltak akkoriban a nőkkel és lányokkal. A szomszéd bácsi az ablakon küldte be nekik az ételt és italt, ennek ellenére páran mégsem úszták meg a szörnyű sorsot... A német katonák kegyesebbek voltak, mentek hozzájuk csokit kérni, a mocskok pedig áramot vezettek a kilincsbe. 6 éves körüli kislányok voltak, mégis megtapasztalták a háború kegyetlen világát. Az oroszok ennél is embertelenebbek voltak. A másodunokatestvéreim nagyija Pesten élt, a gazdagabb rétegekbe tartoztak. Az orosz katonák megszállták házukat egy "jóindulatú" utcabelinek köszönhetően és másfél hónapot éltek egy pincében. A saját bátyjuk nem tudta, hol lehetnek éppen. Az akkor 10 évet betöltő kislány látta, ahogyan feldobják a legkedvesebb babáját, majd pedig szétlövik. Miután sírásra fakadt, elkezdtek üvöltözni és lövöldözni. Tönkretették a házukat, egy élet munkája veszett kárba...
Ők tudják, mi is az, hogy ÉLET. Nekik volt gyerekkoruk kinn az udvaron játszadozva, nem pedig a tévé előtt ülve. Én is csak itt ülök a számítógép előtt és beleburkózom a saját kézzel felépített 'virtuális világomba'. Tanulnom kellene, de mitsem érek vele. Inkább a valóságot tanulnám... semmit sem érek a kommunkáció típusaival, vagy a pun háborúk következményeivel a való életben.
Nem szeretném megtapasztalni azokat az időket, de mindenféleképpen el kell gondolkodnunk rajta: nem mindig volt internet és tévé, okostelefon és mp4 lejátszó. Voltak idők, amikor tartani kellett a gonosz katonák megszállásától és végig kellett nézni, ahogyan porrá zúzzák világunkat és elhurcolják szeretteinket vagy éppen minket. Saját bőrünkön mi már nem érezhetjük ennek a súlyát, de legalább egy percre éljük át szívünkben azoknak az embereknek a nyomorúságát és sorsát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése